multiblog.hu család tagja

 Borozok.hu

Valljuk be őszintén: Szerbia nem az az ország, ami elsőként eszünkbe jut, amikor botúra-helyszíneket keresünk, vagy amikor azon gondolkodunk, hogy hova szervezzük a következő boros hétvégénket. Pedig az igazi borkedvelőknek minden okuk meg lenne arra, hogy kutakodjanak kicsit azon a környéken, ahol a Duna hirtelen irányt vált, ahol egy nem túl magas, de annál hosszabb kitüremkedés megtöri az Északi-középhegységtől húzódó, végtelen síkságot. A Szerémségről és annak ikonikus hegyéről, a Fruska Goráról beszélek. A törökök érkezése előtt ez a vidék volt a magyar borászat központja, ez számított a legjobb bortermő helynek az országban, és innen kerültek ki a legkiválóbb aszúk is. A török hódítás azonban végett vetett a térség boros karrierjének. A vész elől a borászok az északi területek felé menekültek, és vitték magukkal a tudást, a tapasztaltot, a szőlőfajtát. Így érkezett meg Tokajba a furmint és vele együtt az aszúkészítés mestersége is. Hogy Tokaj ezzel mennyit nyert, azt tudjuk. A Szerémség, mint borvidék viszont, a feledés homályába merült.

Ez azonban a múlt, minket viszont érdekeljen a jelen, mert van miért újra felfedezni a térséget. Egyrészt egészen különleges nedűket lehet arrafelé kóstolni, másrészt van annyi látnivaló és rácsodálkoznivaló, hogy ha ügyesen szervezünk, simán kijön egy hosszú hétvégés kirándulás a dologból.

Amikor Röszkénél átlépjük a határt, még hosszú ideig nem tudatosul bennünk, hogy másik országban vagyunk. A látvány még vagy 150 kilométeren keresztül pontosan olyan, mint amit itthon, az M5-ösön autózva megszoktunk: az Alföld hatalmas síksága, tanyavilággal, pusztasággal. Aztán – jónéhány ásítással arrébb -, változik a táj.  Feltűnik egy hegy, a Fruska Gora, szinte az útra teljesen merőlegesen. Mintha a Villányi-hegység lenne előttünk, amikor Pécsről utazunk Harkány felé az 58-as úton. Méretét tekintve egyébként meg is egyezik vele.

img_2753.JPG

A Fruska Gora teljes egészében természetvédelmi terület. Számos, jól kiépített túraútvonalat találunk erdejében, de akár biciklivel is bebarangolhatjuk a hegyet. Minden évben tavasszal maratonfutást is rendeznek ott, mely egyre több résztvevőt vonz. Nem véletlenül. Az erdő gyönyörű, a szintkülönbségek könnyedén leküzdhetők, eltévedni pedig lehetetlen. A turistajelzések közül érdemes a szívecskést követni, az a legjobban kiépített, s minden fontosabb látnivalóhoz elvezet. Ha Iriski Venac-nál hagyjuk a kocsit, akkor a helyi információs irodában vehetünk turista térképet, amit kirándulás előtt a büfékben át is tanulmányozhatunk.(Igen, gondoltak az éhes-szomjas turistákra, van hol feltöltődni.) Ha innen nyugati irányba indulunk, néhány kilométert megtéve egy mesterséges „tengerszemhez”, a Ledinci-tóhoz juthatunk, ha pedig kelet felé megyünk, egy partizán emlékműhöz érkezünk. Amikor mi ott jártunk, az emlékmű mellett lévő turistaháznál épp gombavásárt tartottak. Már messziről érezni lehetett az illatát, ám a látvány még ezen is túltett. Amilyen gombát csak el tudunk képzelni, azt ott mind kapni lehetett.

img_2745.JPG

img_2746.JPG

Természeti szépsége mellett Fruska Gora kultúrtörténeti szempontból is jelentős. Ha már ott járunk, mindenképp nézzünk meg néhányat a környék 16 pravoszláv kolostora közül. A legtöbbtől garantáltan el is akad a szavunk, az biztos. Nem véletlen, hogy ilyen sok kolostor van a környéken. Az elszigeteltséget kereső szerzetesi kolóniáknak a háborítatlan környezet, a források és a barlangok közelsége tökéletes letelepedési lehetőséget nyújtott. Az egyik leghíresebb és talán legértékesebb a Krusedol monostor, mely 1509 és 1516 között épült. A templom hófehér külső fala szinte szemérmesen rejti el az impozáns belsőt, mely freskókkal hihetetlenül gazdagon díszített. A falfestmények egy részét még a 16. század közepén festették, a többit pedig a 18. századi felújítás során. A templomot, mintha csak óvná, úgy veszi körbe a szerzetesek szállásépülete. Az egész épületegyüttes maga a nyugalom és a béke szigete.

img_2774.JPG

Kirándulás után nemcsak a büféknél kóstolhatjuk meg a helyi finomságokat. Az Ürög (irig) felé vezető út tele van árusokkal, rengeteg gazda kínálja kertjének kapujában portékáját. A lekvárokból, mézekből és savanyúságokból mindenképp érdemes betárazni, de ha olyan termékeket keresünk, amikhez itthon csak a nagyobb boltokban jutunk hozzá, akkor az ajvárt keressük. A házilag készítettet össze sem lehet hasonlítani mondjuk egy podravkással. De persze az aszalt füge is kihagyhatatlan.

img_2742.JPG

img_2741.JPG

Ha pedig borászatokat látogatnánk, én elsőként a hegység déli oldalán található Deuric pincészetet ajánlanám. Modern, 21. századi borászat, bár ezt, az odafelé vezető úton még nehéz elképzelni. A kátyuktól és úthibáktól hemzsegő út nem éppen azt vetíti előre, hogy egy tuti helyre igyekszünk, ám, ha megérkezünk, egy csapásra elmúlik minden addigi rossz érzésünk. Nemcsak maga az épület és a fogadótér modern, hanem a gazdasági rész is. Úgy alakították ki az feldolgozó egységet is, hogy a borkészítés során a lehető legnagyobb mértékben használják a természetes gravitációt és csökkentsék a szivattyúk használatát. Az érlelőteret, ahol a hordókban pihennek a borok, egy üvegfal választja el a látogatóktól, akik így bepillanthatnak a pincébe, ám a borokat mégis megkímélik a külső hatásoktól.

Ha már ott vagyunk, érdemes a pincészettől minél több tételt megkóstolni, hiszen a borok itthon nem kaphatók. A mámor miatt pedig ne aggódjunk, a Deuricnál meg is szállhatunk. Alapboraik is olyan minőségűek, hogy könnyedén el lehet időzni velük. Akár kint a teraszon, a végeláthatatlan almaültetvények közelében. (Fura, de a borászat körül nem szőlők sorakoznak, hanem almafák, mivel almalevet is forgalmaznak.) A 2016-os, Talas Beli nevű fehérboruk chardonnay, sauvignon blanc és gewurztraminer (fűszeres tramini) házasításával készült. Hihetetlen gyümölcsös, nagyon jól iható bor. Az élénk, friss savak mellé mérsékelt test és alkohol párosul, érett, sárga almával, őszibarackkal és egy kevés virágossággal kiegészülve. Szép, intenzív lecsengéssel köszön el. Aztán ott van a vörös párja is, a Talas Crveni, mely pinot noir és merlot házasításával készült. A borban főként a piros bogyós gyümölcsök dominálnak, a cseresznye, a málna. Lendületes savak, alacsony alkohol, könnyed test és visszafogott tannintextúra jellemzi. Jó ivású, kedves, dinamikus bor, tele élettel és szép lecsengéssel.

img_2736.jpg

img_2735.jpg

A Fruska Gora másik oldalán, a hegy északi lábánál, közvetlenül a Duna partján találjuk a Sijacki család pincészetét, melynek felkeresése szintén erősen ajánlott. (Már, ha szerbiai kalandozásunk során valóban sok jó borral szeretnénk találkozni.) Mikor mi ott voltunk, a kóstolónkat a borász, Ivana Sijacki tartotta. Őt – a boraival együtt – egész egyszerűen orvosi rendelvényre írnám fel minden mélabús, a világból kiábrándult illetőnek. Az ember lelke már attól kivirul, ha leül vele beszélgetni néhány órát, érezni, hogy tökéletes harmóniában van a környezetével, azt csinálja, amit szeret. A borászat működésében egyébként az egész család részt vesz. Ivana testvére a szőlész, apjuk pedig már kevésbé aktívan, de tudásával, tapasztalatával segíti őket. A legtöbb bor cimkéjéről is a családtagok köszönnek vissza, szinte mindenkinek jutott egy-egy tétel, még a nagyszülőknek is. Ki is emelném ezeket, két okból is. Egyrészt a címkék miatt, melyek bár nagyon aranyosak és eredetiek, de biztos, hogy sosem emeltem volna le ezeket a palackokat a polcról. És akkor kevesebb lennék néhány jó boros élménnyel. Mert valóban nagyon jó borokról van szó – és ez a másik, ami miatt meg kell említeni ezeket.

img_2981.JPG

Az “Aldumas” száz százalékban olaszrizling, nevét nagypapa egyik kedvenc szaváról kapta, mely magyarul is ugyanaz: áldomás. Ő volt az, aki nagyon korán átadta a további generációknak a bor szeretetét. Az olaszrizlingnek Szerbiában egyébként épp olyan hányatott sors jutott, mint nálunk a szürkebarátnak. Sok ember számára még mindig az egykori, gyatra minőségű, tömegtermelésben gyártott fehérbort jelenti, pedig már régen nem az. Mint ahogy nálunk is kezdik újra előtérbe helyezni a borászok a szürkebarátot és fantasztikus borokat készíteni belőle, úgy déli szomszédunknál is egyre inkább jön vissza az olaszrizling. Az Aldumast kóstolva ez érthető is. Ez nem a megszokott, könnyed, reduktív technológiával készített bor, ez bizony látott hordót is, azáltal pedig sokkal izgalmasabb, karakteresebb lett. Ételekkel is könnyebb párosítani, kiválóan illik például érleltebb sajtokhoz, grillezett fehér húsokhoz.

A másik bor a Sedusa, mely valójában a szőlőnek a neve. Egy őshonos fajtának, amit épp a Sijacki család mentett meg a “kihalástól”. Birtokukon csupán néhány tőke volt található ebből a szőlőből, az is szórványosan. Ők telepítették újjá, és ma már bőven terem annyi, hogy palackozni is tudnak belőle. Egyedüliként a világon. A címkén egyébként a nagymama látható, a fotó róla ötven évvel ezelőtt épp azon a szőlőterületen készült, ahol a sedusa-t megtalálták és ahonnan a fajtát megmentették. Ez a terület volt ugyanis a nagymama hozománya. A szőlő vékony héjú, közepesen nagy szemeket terem, jó cukorgyüjtő és bőtermő. A megfelelő minőséghez így komoly terméskorlátozásra van szükség. A bor elsőre engem pinot noir-ra emlékeztetett, piros bogyós illatával, földes jegyeivel. Ízében is rendkívül gyümölcsös, a mostani trendekbe profin beleilleszkedik, hiszen könnyed, zamatos és rendkívül jól iható.

Ha még maradt időnk, érdemes ellátogatni a térség leghangulatosabb kisvárosába, Karlócára (Sremski Karlovci) és kóstolni ott is néhány bort, vagy akár megnézni a Péterváradi várat, felkutatni a magyar emlékeket. Szerbia autópályáin fizetős kapus rendszert találunk, nem kell matricázni. Szállást egyrészt a már említett Deuric pincészetnél foglalhatunk, vagy Újvidéken, de megszállhatunk Rumában is a Hotel Parkban, ahol a bortúrát is megszervezik nekünk, így még a vezetésre sem lesz gondunk.

Forrás: borvidekmania

Kategóriák

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!