multiblog.hu család tagja

 Borozok.hu

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett  bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig. 

A pénteki átadó ünnepségen a létesítmény tulajdonosa, Laposa Bence, a Laposa Birtok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a  másfél év alatt újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét.

A Hableány épülete már 1883-ban is állt, az első nagy felújítás 1964-ben történt. Az épület évtizedeken át családi rendezvények helyszíne volt, szálló, bolt, étterem működött benne, majd a közelmúltban streetfood bistro.  A megújult borászati központ érdekessége, hogy az épületben egykor üzemelő posta emlékére most is lehet képeslapot küldeni a Hableányból.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Kategóriák

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!